Ugrás a tartalomra Ugrás a lábléchez

Változatos redőny fajták Wilhelm kínálatában!

A 21. századi építkezésben már szinte alapvető dolognak számít, hogy egyes lakások nyílászáróihoz egy-egy biztonságos és időtálló redőnyt is beépítenek.

Nem is véletlenül, hiszen ezek a szerkezetek sok esetben nem csak hatékony fény- és hangszigetelést garantálnak, hanem a biztonság szempontjából is megerősíthetik bárki otthonát. Nem mindegy azonban, hogy adott célnak megfelelően milyen redőny fajták közül választjuk ki a számunkra leginkább hasznos és ideális variációt. Tény ugyanis, hogy az ilyen sötétítő szerkezetek manapság már a legváltozatosabb és leginkább sokoldalú igényszint, illetve elvárás szerint is beszerezhetőek.

Tökéletesen példázzák mindezt a készletünkben elérhető minőségi redőny fajták, amelyek egytől-egyig alkalmazkodnak a különlegesebb követelményekhez, vagy éppen a szélsőségesebb elváráshoz is. Így az érdeklődők jelenleg is olyan nem mindennapi típusok közül válogathatnak, mint például az igencsak biztonságos alumínium redőnyök, amelyek prémium minőségüknek és a beléjük épített feltolás gátlóknak köszönhetően, valódi védelmet garantálnak még a földszinti lakásokba, illetve az utcafrontra néző kertes házak esetében is.

Hasonlóan magas nívóról beszélhetünk persze a tokkal felszerelt redőny fajták esetében is, amelyeket nálunk több különböző típus és kivitel szerint is elérhetnek a megrendelők. Például ha Önnek egy viszonylag „láthatatlan” redőnyre van szüksége, akkor mindenekelőtt a belső tokkal felszerelt műanyag sötétítőket, illetve a beépíthető és vakolható alumínium redőnyöket ajánljuk, amelyek alkalmazásával egyáltalán nem tud rontani a ház esztétikai összképén. Sőt!

Ha azonban Ön inkább az igényesebb és kényelmesebb vásárlók közé tartozik, akkor érdemes körülnéznie a szúnyoghálóval felszerelt redőny fajták közt is, hiszen az ilyen típusú reluxák nem csak az árnyékolás maximumát garantálják, hanem kettő az egyben módon védenek a különböző rovarok és csúszómászók ellen is. És végül, ha valódi kényelemre vágyna, akkor ne is keressen mást, hiszen garantáljuk, hogy a készletünkben ugyancsak elérhető motoros redőny lesz a legjobb választás! Kérdése van ? Keressen minket telefonon a +36 30 313 0470 telefonszámon